The Connector
  honlapja
Bemutatkozás
Képgaléria
Vendégkönyv
Bemutatkozás   




Történet:
Zenekarunk 1990.-ben alakult. Több tagcserét követően, jelenlegi felállásunk ének, dob, gitár, basszusgitár, billentyűs hangszer. Repertoárunk átöleli a magyar könnyűzenét az 50-60-as évektől a legújabb diszkó-slágerekig, de játszunk operett betéteket, népi ihletésű dalokat, illetve külföldi örökzöldeket is, az adott közönség igényei szerint.
Fellépünk kongresszusokon, különféle rendezvényeken (céges, alapítványi, utcabál, esküvő, stb.) 2001.-ben beneveztünk egy televíziós pop-rock és táncdalfesztiválra, ahol a „Subi-dubi kiscsibém” című dalunkkal 6. helyezést értünk el, valamint közönségdíjat és a tv különdíját kaptuk. Ez idáig öt hanganyagot készítettünk kazetta, cd vagy dvd formájában, amelyeket néhány ezer db-os példányszámban saját gondozásban jelentettünk meg, és a fellépéseinken referencia-anyagként értékesítettünk.
Az elmúlt 17 év során több mint 1700 fellépésen vettünk rész, ahol kizárólag élőben, technikai "segédeszköz" nélkül szólaltak meg hangszereink.

http://www.ctr.hu />

Tagok:
Gáspár Attila - billentyűk, ének
Gazda Zoltán - basszusgitár
Györgydeák Attila - dobok
Tolnai Rudolf - gitár, ének
Weisz Wiktor - ének


Megrendelés illetve bővebb információ:

Telefon:
30/9890971


E-mail:
gazda.zoltan@ctr.hu />
http://www.ctr.hu />

Képgaléria   



http://www.ctr.hu


© 2012. MusicHello Kft. - Hangszer- és Zenészportál
Az oldalt készítette és üzemelteti a MusicHello Kreatív.